A mundán asztrológia, az asztrológia részterülete és a legkorábbi formája, hiszen az ősi “csillagbölcsek” nem személyes horoszkópokat készítettek, hanem az adott ország és a nép életére vonatkozó következtetéseket olvasták ki a csillagábrákból. Segítségével információt kaphatunk országok, népek, városok sorsáról, háborúkról, járványokról, áradásokról, az emberiséget érintő kérdésekről. Vizsgálhatjuk és így megtudhatjuk, hogy egy állami vezető milyen hatással van az ország életére. /Krősz Zsuzsa, asztrológus
KOS
A Kos országok harciasak, a szó szoros és átvitt értelmében is. Minden esetben a nyíltság, az őszinteség és a vélemény egyenes felvállalása jellemző rájuk. Akkor is, ha ebből konfliktus származik. Gyakran a szemükre vetik, hogy önzőek, mert rendkívül jól védik saját érdekeiket. Egy biztos: erősek fizikai és lelki szinten. Kos országok: Németország, Anglia, Dánia, Japán, Szíria
BIKA
A Bika országok el vannak kényeztetve: olyan csodálatos tájakat és kincseket mondhatnak magukénak, ami párját ritkítja. Ebből adódóan sok az irigyük. Olykor támadások is érik őket. Meg kell tanulniuk megvédeni magukat. A nép jólétben él, ha nem utánoznak senkit, és nem mennek mások után, birka módjára. Bika országok: Írország, Svájc, Ciprus, Lengyelország, Irán
IKREK
Az Ikrek országok nyitottak, derűsek, divatosak és “kíváncsiak”. Ez olykor a kárukra van. Különösen akkor, ha olyasmit is beengednek, ami bomlasztó, mérgező. Jóhiszeműségüket keretek között kell tartaniuk, ha ez sikerül, nem sérül az érdekük és megőrzik a népszerűségüket. Ikrek országok: Belgium, Amerikai Egyesült Államok
RÁK
A Rák országok a jó együttműködés és a gondoskodás a jellemző. Képtelenek csak a saját érdekeiket képviselni, mindig gondolnak másokra, a környezetükre és a természetre. Számukra minden élő tiszteletre méltó, és a család, a nemzet szent. Szeretik hazájukat, az otthonukat, ápolják a hagyományokat. Rák országok: Skócia, Hollandia, Paraguay, Új-Zéland
OROSZLÁN
Az Oroszlán országok igényesek, öntudatosak.Büszkék rá, hogy ott születtek és a nemzetük sajátosságait viselik magukon. Olykor provokálják a többieket pusztán azzal, hogy önérzetesek. Vigyázniuk kell, hogy ez ne torkolljon felsleges “csatába”. Oroszlán országok: Franciaország, Csehország, Olaszország
SZŰZ
A Szűz országok szorgalmasak, de sértődékenyek. Apró dolgokon képesek fenn akadni. Kritikusak másokkal, miközben ők nem szeretik, ha kritikát kapnak. Ennek mélyén az önbizalomhiány rejlik, ami abból fakad, hogy másokhoz hasonlitgatják magukat, holott értékesek és pótolhatatlanok. Szűz országok: Horvátország, Görögország, Törökország
MÉRLEG
A Mérleg országok békések, abban azonban nagy eltérések vannak, hogy ezt hogyan érik el. Az biztos, hogy céljuk a harmónia megteremtése.Ezt terjesztik és igyekeznek másokat is erre az útra terelni. A mérlegelés nem azért nehéz, mert döntésképtelenek, hanem azért, mert túl sok szempontot akarnak figyelembe venni. Mérleg országok: Kína, Tibet, Indokína, Argentína, Ausztrália
SKORPIÓ
A Skorpió országok félelmet keltenek, mert különleges képességekkel rendelkeznek. Ezt gyógyításra vagy pusztításra használhatják. Emiatt megosztóak, és nem egyértelműen népszerűek. Erősek a tabuk a nemzeten belül. Ettől erősek és elszigeteltek egyszerre. Skorpió országok: Norvégia, Lappföld, Bajorország, Algéria, Marokkó, Izrael
NYILAS
A Nyilas országok az igazság nevében gyakran kirohannak. Nemcsak a saját igazukat védik harciasan, hanem másokét is. Nemcsak nemes lelkűek, de naivak is, ezért olykor a vesztes oldalon találják magukat. Lelkesednek a természetért, és ugyanilyen hévvel politizálnak is. A szenvedély éltető eleme minden nemzetnek. Nyilas országok: Magyarország, Morvaország, Spanyolország, Dalmácia
BAK
A Bak országok szigorúak önmagukkal és másokkal is, emiatt nem élveznek teljes elfogadást a többiek részéről. Előfordul, hogy kirekesztik őket kedvező szövetségekből, mert nem hízelegnek, nem simulékonyak. Szerencsére a kitartásuk és az eltökéltségük sikerre vezeti nemzetüket. Bak országok: Macedónia, Albánia, Bulgária, Litvánia, Afganisztán, India, Mexikó
VÍZÖNTŐ
A Vízöntő országok szokatlan szokásokkal és öntudattal vannak megáldva. Ez őket kevésbé, inkább a környezetüket frusztrálja. Valahogy egyetlen sémába sem illenek bele. mindig mindent másképp oldanak meg, mint ahogy az elvárható, vagy szokványos lenne. Vízöntő országok: Oroszország, Svédország, Etiópia
HALAK
A Halak országok szelídek és empatikusak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy “megalszik a tej a szájukban”, meg van az erős akaratuk, főleg ha olyasmiről van szó, ami szívügyük. Elsősorban pénzügyek terén, de máshol is ügyelniük kell, hogy ne “ússzanak el”, és ne adjanak többet, mint amennyiük van. Halak országok: Portugália, Málta, Srí Lanka, Brazília