A kiegyensúlyozott és elégedett élet egyik feltétele a helyes önismeret. Ha tisztában vagy az erősségeiddel és a gyengeségeiddel, az (többek közt) a más emberekkel való kapcsolataidra is áldásos hatással lesz.
A horoszkóp elemei, felépítése: A horoszkópábra nem csak 12 jegyből, de 12 házból, azaz 12 életterületből, valamint a benne elhelyezkedő bolygókból, és fényszögekből, illetve ezek kombinációjának végtelen tárházából épül fel, mint azt az ábra is mutatja.
Két főtengelyt is megkülönböztetünk, úgy, mint Ascendens: a személyes én és vele szemben a Descendens: a te, a partner. Hosszanti irányban az ég alja (IC), ami a gyökerek, eredet, család, és általában az apa személyére enged következtetni. Vele szemben az ég teteje az (MC), ahol is „delel” a horoszkóp, ami jelzi a külvilágot, a hivatást, karriert, és általában az anya személyiségére enged következtetni. Az ascendens, mint a külső megjelenés formái: Az adott pillanatra felállított horoszkóp legkeletibb pontja, más néven felkelőpont. A születési óra pontos ismerete szükséges a kiszámításhoz. A Föld 24 óra alatt fordul meg saját tengelye körül, így átlagosan számolva 2-2 óránként más-más jegy kel fel. Az Ascendens pontja osztja fel házakra, azaz életterületekre a horoszkópot.
Az egyik legfontosabb jelölő a horoszkópban. Jelzi a személyiség tulajdonságait és reakcióit a külvilágból érkező ingerekre. Jelöli a külső megjelenést, a fizikai test felépítését, és az Ascendens jegyével összefüggő testrészek általában hangsúlyosabbak a Szülöttön. Ám ezt jelentősen megváltoztathatja az Ascendens közelében és az I. házban álló bolygó. A Nap adja a tartalmat, az Ascendens a formát.
Kos ascendens:
Határozott, energikus járás (hölgyek esetében is). Éles, szúrós, átható tekintet, szép magas homlok, szemöldök felett dudor található, szemöldök között gyakori a függőleges ránc. Szép, kissé hajlott arisztokratikus orr, hegyes energikus áll, szép profil, de szemből markáns benyomást kelthet. Többnyire izmos test, a fejen gyakorta található valamilyen heg vagy vágás.
Kézfogása erős, határozott.
Bika ascendens:
Masszív, szilárd testalkat, viszonylag nagy kerek szem (boci szem), nehézkes léptek, gömbölyű formák. Hízásra lehet hajlamos, rövid és vastag nyak, vagy ha hosszabb, az is masszív kinézetet kelthet. Lekerekített telt vállak, arányos néha apró fogazat, pisze orr, többnyire hibátlan szép bőr, álla tokásodásra lehet hajlamos. Nyugodt, néha kissé lelassult.
Ikrek ascendens:
Nagy mozgékonyság, nyugtalan, türelmetlen, vibráló. Beszéd közben erős gesztikuláció figyelhető meg, gyakori a karlóbálás. Tárgyilagos a mondatközlése. Állán kis hosszanti bemélyedés található (Merkúr gödör), férfiaknál gyakori az ádámcsutka kiemelkedése. Hosszúkás fejforma, magas hátrahajló homlok, általában vékony ajkak, többnyire vékony sovány nyak, idős korában is fiatalos külső.
Rák ascendens:
Kissé félszeg és bizonytalan látszatot kelthet. Lágy, kerekded formák, holdvilág arc, ívelt holdsarló alakú szemöldök, nedvesen csillogó szemek, réveteg tekintet. Puha, kerekded áll, telt érzéki száj, rövid nyak, hízásra lehet hajlamos. Nőknél gyakori a telt kebel. Lassú és kimért járás, nagyon fontos számára a család. Gyomor és epebántalmakra lehet hajlamos.
Oroszlán ascendens:
Méltóságot és tekintélyt sugárzó megjelenés, drámai fellépés, nem megy, hanem vonul. Mindig határozottnak tűnik, nagyvonalú és elegáns, tekintete nyílt és bátor és sugárzó. Többnyire masszív testalkat, izmos és atlétikus, harmonikus összbenyomást kelt, de hízásra hajlamos lehet. Szeret hajkoronát viselni, homloka magas és boltozatos, piros életteli arc.
Szűz ascendens:
Oknyomozó, kétkedő, kritizáló, mert mindenben a tökéletest keresi, nehezen tud lazítani. Külső megjelenése többnyire szerény, feltűnést nélkülöző. Kissé félszeg, józan, hűvös. Tekintete értelmes, szép magas boltozatú a homloka, sima vékony szálú hajzat, nők esetében finom vonalú szemöldök, pisze orr, madonna-arc, keskeny vékony száj, gyakran hosszúkás fogak, arca sokáig
Mérleg ascendens:
Kedves, kompromisszum-kész, stílusos, harmonikus megjelenés. Igen fejlett a szépérzéke. Viselkedése udvarias. Általában szép arcú, de ha mégsem, kedvessége mindenképpen rokonszenvessé teszi.
Az arc: ovális lehet, tekintete nyílt, szépen ívelt orr, szép formájú száj, finom vonalú áll, szép formás alakú kéz, karcsú ujjakkal. Járása könnyed és kecses, nevetéskor az arcon apró gödröcske jelenhet meg, amit Vénusz gödörnek is hívunk. Többnyire szép és gyöngyszerű fogsor.
Skorpió ascendens:
Titokzatosság lengi körül, hatalmas az önfegyelme és az akaratereje. Többnyire gyönyörűek a szemei, tekintete mágikus és szuggesztív. Kisugárzása magnetikus. A homlokon, a szem felett dudorok láthatók, a haj gyakran a homlokba nő, az arcban van valami markáns, mint pl. erős járomcsont, hangsúlyozott áll, markáns orrvonal, erős nyak, arányaiban a felsőtest fejlettebb lehet, mint az alsó. Járása fegyelmezett, külső szemlélő számára néha megközelíthetetlennek tűnhet.
Nyilas ascendens:
Lendületes, dinamikus megjelenés, élénk, könnyed járás, sok esetben nagyobb szájív, hosszú fogak ami néha lehet szabálytalan is, magas boltozatos homlok. Formás kéz, ifjúkorban sportos alkat, majd a kor előrehaladtával joviális külső, különösen hajlamos a hasra hízni, hölgyek esetében ezt a csípő és a comb területén felhalmozódó zsírpárnák is kiegészíthetik. Tokásodásra hajlamos lehet, fülei az átlagnál nagyobbra nőhetnek. Kitűnő beszédkészséggel felvértezett szónoklatok tartására is kiválóan alkalmas.
Bak ascendens:
Tiszteletet parancsoló megjelenés, távolságtartással, konzervativizmussal ötvözve. A megközelíthetetlenség benyomást keltheti elegáns megjelenése. A fekete szín előnyben részesítése gyakori ennél az aszcendensnél. Idősnek fiatal és fiatalnak idős, nagy bölcsességgel megáldva. Többnyire sovány, szikár testalkat, gyakori a mélyen ülő szem, magas boltozatos homlok, lapos fejtető, keskeny száj, hegyes áll, férfiaknál kiálló ádámcsutka. Gyakori az inas nyak és a szélesebb inas térd.
Vízöntő ascendens:
Könnyed, mozgékony. Általában magas termet, élénk, tiszta, értelmes tekintet. Sok esetben feltűnően nagy szemek, gyakran nagyon szépnek születnek és különlegesek. Álla kissé előreálló lehet, nevetéskor sokszor a fogíny is kilátszik, szögletes arcforma, széles szájív, de keskeny ajkak. Sok esetben vaskos lábszár, mely igen érzékeny lehet. Ötletes és szabadságszerető, humánus beállítódású, fontos számára, hogy a közjóért tehessen valamilyen formában. Gyakori közöttük a már-már zsenialitást súroló elme.
Halak ascendens:
Jóságos álmodozó tekintet, párás fátyolos pillantás, mély érzelmeket közvetítő, szelíd és lágy arcvonások. Néha angyali arc. Vékony szálú, tartás nélküli haj, magas homlok, erősen ívelt szemöldök, nagy szemek, pici száj, gyorsan romló fogak. Tokásodásra hajlamos áll, keskeny váll, tésztaszerű bőr és izomképlet, a bőr cellulitisre hajlamos lehet. Túlérzékeny lelkületű, gyakorta labilis a hangulati élete, bizonytalan, néha mesterkélt, színpadias, hajlamos a dolgok halogatására.