Az emberi jellemre vonatkozó első könyv már az ókorban megszületett. Theophrasztosz, Platón és Arisztotelész tanítványa, az athéni Lükeion nagy tekintélyű vezetője volt az, aki „Jellemrajzok” c. könyvecskéjében elsőként tárgyalta a témát.

Az ókori gondolkodó egy-egy címszó alatt sorolja fel az emberi karakterek képviselőit. Bár példái a régmúltból erednek, a mondanivalója ma is aktuális és aligha sikerült valakinek túlszárnyalnia a Jellemrajzok szerzője emberismeretét. Az viszont biztos, hogy napjainkban is sok ember elgondolkodik azon, milyenek vagyunk, milyen a karakterünk? Ahány ember, annyi jellem – szól a mondás. Még azok jelleme is különbözik, akik ugyanolyan természeti és anyagi körülmények közt nevelkednek és élnek. Még az édes testvérek jelleme is különböző egymástől.

épp ezért, bárki szivesen kutatja a témára vonatkozó adatokat, hogy minél jobban kiismerhesse a maga és a társai karakterét. Aki például végigfutja az itt következő emberi vonások, magatartásformák leirását, máris megtud magáról valamit: érdeklődő, kíváncsi. A kíváncsiság pedig a legnagyobb mozgatóerő, hogy felismerjük, milyen jellemkép illik ránk, a barátainkra, a munkatársainkra, ismerőseinkre?

Az itt felsorolt jellemek és magatartásformák hozzásegíthetnek mindannyiunkat bizonyos tulajdonságok felismeréséhez, önmagunk és mások jobb megismeréséhez, a rossz tulajdonságok elutasitásához és a jó tulajdonságok gyarapitásához. Aki ismeri az alapvető jellemvonásokat, helyesebb jellemű gyerekeket nevelhet. A helyes jellemű ember pedig törekszik a legkiválóbb jelleműek társaságát és barátságát választani. ”Madarat tolláról, embert barátjáról…” a derék jellemű ember kerüli a hitvány jelleműt, azaz jellemtelent, és csakis jellemes emberek közül választ társaságot. így sem ő, sem a gyermekei nem alávalóbb jellemek a legkiválóbb jelleműeknél.